1947

A Transporter történetét a véletlen írta: Amikor a holland importőr, Ben Pon áprilisban áthaladt a wolfsburgi gyár területén, egy több mint csodálatra méltó járművet pillantott meg. A Volkswagen gyár néhány dolgozója készítette, hogy a nehezebb lemezek csarnokról csarnokra cipelését egy kicsit megkönnyítsék. Nem sokkal később, április 23-án a felismerés ötletté érett. Jegyzetfüzetében Ben Pon felvázolt egy olyan autótípust, amilyen mindeddig nem volt még a világon: egy hátsómotoros, hosszított alvázú teherautót, szekrényformájú felépítménnyel. A vázlat egy milliós széria startja lett, a Volkswagen Transporteré. A jármű hiányt pótolt a piacon, még mielőtt maga a "Transporter" szó megszületett volna.

1950

A meglehetősen gömbölyded prototípus, amelynek gyáron belüli premierjét 1949 novemberében zárt ajtók mögött tartották, azonnal nevet is kapott : "Bulli". De amikor 1950. március 8-án kezdetét veszi az anyaüzemben a történelem legsikeresebb autójának a sorozatgyártása, a név becenévvé lesz. A Transporterben Bogár-motor és -tengely van, de a központi csőváz helyett önhordó karosszériát alkalmaztak. A hasznos terhelése kb. 750 kilogramm. A motor lökettérfogata 1131 cm3, teljesítménye 18 kW (25 LE) 3300 / percnél. A VW-busszal max. nyolc személy szállítható, néhány kézmozdulattal mindkét hátsó üléssora kiszerelhető, és ezáltal alkalmassá tehető teherszállításra. A sorozatgyártás március 8-án kezdődik, napi 10 autóval. Ezt az első Transporter - generációt 1967-ig gyártották.

1951

Bemutatják a Samba-buszt. Kizárólag személyszállításra tervezték. A két színű lakkozás, a hátratolható tető, a dús krómozás és a 21 ablak itt is új mércét állít fel.

1952

Bemutatják a platós járművet. A ponyvatartóval és ponyvával zárható 4 m2-nyi plató alatt egy zárható rakodótér kapott helyet. A duplakabinos platós járművet 1958 novemberében mutatják be. Március 23-án megalapítják a "Volkswagen do Brasil S.A.- t", Sao Bernardo do Campóban. A cég rövid idő alatt a vállalat legjelentősebb külföldi leányvállalatává fejlődött. Hamarosan az alkatrészgyártást is Brazíliába helyezik át, megalapozva ezzel az ország egyik legnagyobb gazdasági egységét, nagymértékben hozzájárulva Brazília fejlődéséhez.

1954

Négy évvel később legördült a 100.000. VW Transporter a futószalagról. Hihetetlenül univerzális haszonjármű volt ez, akkor már 30 különböző modellel, a busztól a dobozos járművön át a platósig. Ekkor már naponta kb. 80 járművet gyártottak. Heinrich Nordhoff rászánja magát egy Transporter-gyár építésére.

1955

Az új telephelyet gyorsan megtalálták: Hannover. Január 24-én megszületett a döntés az új gyár építéséről. Öt héttel ezután, 1955 március 1-jén "Mr. Volkswagen", Dr.Heinz Heinrich Nordhoff mérnök-professzor személyesen rakta le az alapkövet. Új fejezet kezdődött az autótörténetben.

A Transporterek első generációja

1956

Március 8-án gördültek le az első Transporterek az újonnan létesített hannoveri Volkswagen Transporter - üzem gyártószalagjáról; a sorozatgyártás április 20-án kezdődött. A Volkswagen gyár megszerzi a dél-afrikai importőr részvényeit és összeszerelő üzemet alapít, mely leányvállalataként működik: Volkswagen of South Africa Ltd.

1958

A Volkswagen iránti kereslet láthatóan nem ismer határokat. Megkezdődik a termelés a Kassel-i üzemben 25 dolgozó közreműködésével. Itt készül el 1948 óta a 250.000. VW cseremotor. Ekkorra már majdnem minden 10. Volkswagen cseremotorral működik. A teljesen új motor, megfelelő garancia és az összes fődarab felújítása egyedülálló szolgáltatás az autóiparban.

1960

Minden Volkswagen 34 LE-s motorral és teljesen szinkronizált sebességváltóval készül.

1962

Hannover-ben elkészül az 1.000.000. Transporter.

1964

A növekvő tengerentúli export az Emden-i gyár megalapításához vezet. Rövid időn belül Emden a világ legnagyobb autókikötőjévé válik. Megalakul a Volkswagen de Mexico S.A. A német minőségi színvonal és a kedvező árak megtartásával itt használják fel a legtöbb hazai gyártású alkatrészt a Volkswagenekhez.

Transporterek második generációja

1967

Megjelenik a Transporter második generációja.

1968

Elkészül a 2.000.000. Transporter. 69 éves korában, április 12-én elhunyt dr. Heinrich Nordhoff professzor. Személyiségéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a VW fellendülése és sikere.

1970

A Volkswagen do Brasil kibocsátja az 1.000.000. Volkswagent.

1971

Elkészül a 3.000.000. Transporter. Új 1,7 literes lapos motor, lökettérfogat 1.679 cm3, teljesítmény: 49 kW (66 LE) 4800/perc fordulatszámon.

1972

A Volkswagen AG a generálimportőrrel közösen összeszerelő üzemet Szarajevóban TAS Tvornica Automobila Sarajevo néven.

1973

A Volkswagen of Nigeria Ltd., Lagos/Nigeria megalapítása.

Az LT

1975

A Volkswagen Hannoverben cégtörténetének új fejezetét kezdte meg: az LT-vel (a rövidítés a "Lastentransporter = 'teherszállító' szóból ered) sikerül belépnie a könnyű teherjárművek kategóriájába. A kezdés a márkára jellemző, hiszen az LT hamarosan sok verzióban jelenik meg, s ezáltal alkalmazás szempontjából éppen olyan univerzálissá válik, mint a Transporter.

1977

Elkészül a 4.500.000. Transporter.

1978

Bevezetésre kerül az LT 40 és az LT 45.

A Transporterek harmadik generációja

1979

1981

A hannoveri Volkswagen gyár március 8-án ünnepeli 25 éves jubileumát: Megnyitása óta több mint 5 millió haszonjárművet gyártottak itt. A Volkswagen Caminhoes Ltda. Brazíliában megkezdi a 11-13 tonna megengedett össztömegű középnehéz teherjármű gyártását. Megkezdődik a hannoveri gyárban a dízel VW Transporter gyártása. December 14-én legördül a futószalagról az első Buenos Aires-ben, a Volkswagen Argentina S.A.-nál gyártott Volkswagen Transporter.

1982

Szeptember 30-án megkötik a spanyol SEAT autógyártóval az együttműködésről, licencről és műszaki támogatásról szóló megállapodást. Bemutatják a Volkswagen Caddy pickup változatát, melyet az USA-ban és a jugoszláviai TAS-nál fejlesztettek ki.

A Caravelle

1983

Megjelenik a Caravelle, egy nagy belső terű limuzin, amelynek kialakítása teljesen olyan, mint egy komfortos személyszállító járműé.

1985

Ekkor mutatják be az összkerék meghajtású "syncro" Transportert. Bevezetik a turbódízelt és egy új, nagy lökettérfogatú befecskendezéses motort. Júliusban dönt a közgyűlés a vállalat névváltozásáról. Az új név: Volkswagen AG. Megszületik a Multivan, amely egy valóban hézagpótló jármű a hétköznapok munkaeszköze és a hétvégi családi autó között.

1986

Elkészül a 6.000.000. Transporter, amivel kategóriájának kiemelkedően legsikeresebb modellje. A Transportert a világ több mint 180 országába exportálják.

1988

Bemutatják a Volkswagen camping autóját, a Californiát.

1989

A Toyotával közös fejlesztés eredményeként Hannoverben elkészül az első Volkswagen Taro, egy pick-up az egytonnás kategóriában.

Transporterek negyedik generációja

1990

Megkezdődik a negyedik generációs Transporter gyártása. A VW Transporter 40. születésnapja: közel 6.700.000 Transporter készült el négy évtized alatt 3 generációban. December 10-én a cseh kormánytól jóváhagyást kap a Volkswagen a cseh Skoda művek átvételére. Ezzel - az Audi és a Seat mellett - a Skoda negyedik márkaként belép a konszernbe.

1991

Január 1-én új struktúra lép életben a Volkswagen-nél. Eszerint szeparálódik a konszernvezetés és a VW, Audi, Seat és a Skoda márkavezetése.

1992

Megalakul a Ching Chung Motor Co., Ltd Taipeh/Taiwan vegyes vállalat.

1993

Dr. techn. h. c. Dipl.-Ing. ETH Ferdinand Piëch kerül a Volkswagen AG élére. Januárban piacra kerül a korszerű, környezetbarát 1.9 l-es TD motor: 1896 cm3, 50kW (68 LE) 3700 / perc fordulatszámon

1994

Bemutatják a Brazíliában gyártott L80-ast, amely a Volkswagen kínálat felső határát jelenti.

1995

A Volkswagen Haszonjárművek ügyvezetésének elnöke, Bernd Wiedemann júliusban egy sajtókonferencián a Volkswagen Haszonjárműveket, mint önálló márkát mutatja be a nyilvánosságnak. Az LT 20 év után fut ki. A gyártás kifutásáig 471.221 db hagyja el a futószalagot Hannoverben.

1996

Az új LT-t a gyár 40. születésnapja után mutatták be a lipcsei autókiállításon. Bevezetésre kerül a sportos, 2.8 l-es VR6-os (140 LE) és a dinamikus, de takarékos 2.5 l-es TDI (102 LE) motor.



Az új VW Caddy kisárruszállító gyártásának beindítása. A Caddy mozgékonyságával és személyautós kényelmével hamar a városi vállalkozók kedvelt szállítóeszközévé vált.

1997

A VW LT második generációjának gyártása és hazai piaci bevezetése. A 7-13,4 m3 raktérrel és 1-2,5 tonna hasznos teherbírással rendelkező modellek nemcsak ár-érték arányukkal, hanem kedvező üzemeltetési költségük révén is a vállalkozók kedvelt munkaeszközévé váltak.

1998

A gyártás csaknem fél évszázados beindítása óta a Transporter eladások világviszonylatban megközelítik a 10.000.000 darabot.

1999

1956-ban, azaz 43 éve nyitott meg a VW Haszonjárművek Hannoveri Gyára. A kezdeti kapacitás napi 250 Transporter volt,míg ma 800 Transporter és LT hagyja el naponta a gyártósorokat.

2000 A Volkswagen Haszonjármű 50 éves. A márka a megbízhatóság, valamint a költséghatékonyság szinonimájává vált. Hazánkban - Transporter e-bussines, LT - Megveszem és duplázok akciók rendkívül nagy sikert arattak. 1000 db VW Transporter fut a Magyar Postánál.
2001

A legsikeresebb modellt, a Transportert 50 éve gyártják. A Transporter Flash akció beidítása, korlátozott darabszámmal. Bemutatkozik a futurisztikus Microbus tanulmányautó, amely a VW Haszonjárműveket teljesen új megközelítésbe helyezi.

2002

Az augusztusi öttusa világkupa és a májusi verseny mellett az év legjelentősebb versenye volt a Westel Világkupa, melyen a Volkswagen Haszonjárművek és személygépkocsik is képviseltették magukat.

A Volkswagen Haszonjárművek is szponzorálja a 2002. évi "Converse McJam" utcai kosárlabda tornát. Az LT modellek ezentúl még dinamikusabbak az új LT 116 kW-os (158 LE) TDI motorjának köszönhetően. A 2.8-as motorral felszerelt LT maximális (331 Nm-es) forgatónyomatékának köszönhetően most kategóriája legerősebb meghajtásával dicsekedhet.
 
Versenytársai között egyedülálló mobilitásgarancia szolgáltatás rendszert vezet be a Volkswagen személy- és haszon járműveire. Megszületett a döntés: a Volkswagen Microbust Hannoverben gyártják. Több ezer munkatárs jelenlétében a cég és az üzemi tanács aláírta az új jármű gyártásához szükséges megállapodást.

2003

Március:
Bemutatkozott a Volkswagen Multivan Genfben. Új-fejlesztésű öthengeres 2.5 PD TDI motorjának nyomatéka 340 - 400 Nm között mozoghat.

Július:
Hazánkba is megérkezett az ötödik generációs Transporter (T5) és Multivan.


Szeptember:
A What Van? magazin az új Transporternek ítéli az "Év Autója" díjat, nem sokkal később a Németországi Gépjárműimportőrök Szövetségétől is elnyerik az elismerést.

Október:
A hagyományos, nemzetközi Év Autója díjat is elnyeri a modell, az elmúlt 12 év, a haszonjármű kategória megalakulása óta elért legmagasabb 115-ös pontszámmal. A Volkswagennél bejelentik, hogy 4MOTION összekerék-meghajtás és Tiptronic váltó is rendelhető a modellhez.


2004

Január:
10 éves jubileumát ünnepli a Poznani (Lengyelország) Volkswagen Haszonjárműveket előállító üzem.

Február:
Bejelentik, hogy a Volkswagen Titan versenykamion indul a Super Race Trucks Kamion EB-n.

Március:
Genfben bemutatják az új Volkswagen Caddyt, majd hazánkban is megkezdődik értékesítése.


Április:
Ismertetik a megújult termékprogramot, eszerint az LT3 és a Microbus bemutatkozása 2006-ban lesz.

Május:
Egy tanulmány rámutat: hazánkban a Volkswagen Haszonjárművek élenjáró a biztonsági alapfelszereltség tekintetében.

Június:
A Volkswagen California és Multivan
elnyeri a promobil utazási szaklap 18 ezer olvasójának közönségdíját.

A Volkswagen Caddy elnyeri a városi kisáruszállító kategóriában a 2004 Legjobb Haszonjárműve díjat a LastAuto Omnibus, a Fernfahrer és a trans aktuell szakújságok olvasói szavazatai alapján.

Július:
A brit Thatcham kutatócég a VW Multivant a nagyméretű egyterűek kategóriájában a 2. legbiztonságosabb modellnek ítéli meg.

A düsseldorfi Caravan Salon kiállításon bemutatják a sátras fekvőhellyé alakítható Volkswagen Caddy és a VW T5 alapokra épülő kempingautó tanulmányt.

Gerhard Plattner vezetésével Norvégiától Szenegálig tartó túra indul egy Volkswagen Transporter 4MOTION modellel.

Augusztus:
Magyarországon a VW Caddy piacvezetővé válik kategóriájában.

A hannoveri vásáron bemutatkozik a VW Caravelle.

Október:
A Camion Truck & Bus Magazin az "Év Haszongépjárműve 2004" pályázaton az olvasók szavazatai alapján a 2 tonna alatti kategóriában a Volkswagen Caddynek ítéli az első díjat.

A VW Caddy továbbra is őrzi piacvezető szerepét Magyarországon.

A Volkswagen Titan modell megnyeri a kamion EB-t.

2005 Április:
20 évvel ezelőtt, a Multivan megszületésével egy új járműkategória jött létre, a többfunkciós kishaszonjármű. A jubileumra megjelenik a Multivan Twenty elnevezésű speciális modell.

Az ETM szakfolyóirat-kiadó (Lastauto Omnibus, Fernfahrer, trans aktuell és mások) immár ötödik alkalommal rendezte meg a KEP-áruszállítók éves nagy tesztjét. A gyorsfutár- és csomagküldő szakma 25 tagú zsűrije a városi szállítójárművek kategóriájában ismét a Volkswagen Caddy modelljét választják meg a legjobb KEP-jármű címére.

Csupán két generációval három évtizeden át – mindez egy jól sikerült koncepció tekintetében önmagáért beszél. 2005. április 14-én ünnepli a Volkswagen LT haszonjármű-sorozata harmincadik születésnapját.

Május:
Visszatér a Volkswagen Haszonjárművek magyarországi kínálatába a Mixto és a Transvan. A T5 duplakabinos alvázas kivitelére épülő Mixto és TransVan tehergépkocsinak minősül, így vételára, illetve üzemeltetési költségei után az áfa visszaigényelhető és regisztrációs adót sem kell fizetni rá.

A T-Mobile Öttusa Világkupa már nem csak színvonala miatt az egyik legjelentősebb verseny, nem véletlen, hogy évek óta minden jobb versenyző megfordul itt, hanem a verseny körülményei miatt is. A egyedi környezetben a Volkswagen a pályán is elhelyezte legnagyobb sztárját, a már hónapok óta kategória első VW Caddyt és kiállította a VW Multivan-t is.

Június:
A Volkswagen Haszonjárművek és a VW egészségügyi nagykövete, Joachim Franz egy óriási útra vállalkoznak: az extrém sportoló csapatával együtt 30 napon belül kívánja megtenni a világ leghosszabb kerékpáros útját, a Pánamerikánát. A VW Haszonjárművek támogatja ezt a szokatlan vállalkozást és Hannoverben a csapat rendelkezésére bocsát öt Californiát, egy Transportert és egy Multivant.

Július:
A legnagyobb európai haszonjármű választáson a Volkswagen Caddyt az olvasók ezúttal Az Év Legjobb Haszonjárművének választják. A "Lastauto Omnibus", "Fernfahrer" és "trans aktuell" szakfolyóiratok 10.000 olvasója a szavazatok 62,8 %-val a dobogó első helyére juttatja a Caddyt.

Augusztus:
Magyarországon sikereket könyvelhetett el az első félévben a Volkswagen Haszonjárművek márka, hiszen a tavalyi első félévhez képest 19,2 százalékkal 1.150 darabra nőtt a kiszállítás (2004. I. félév: 965). Még mindig slágernek számít a Caddy, hiszen toronymagasan őrzi piacvezető helyét a szegmensében.

A Volkswagen Haszonjárművek bővíti szabadidő autóinak választékát. A Volkswagen Haszonjárművek a 2005. augusztus 26. és szeptember 4. között megrendezésre kerülő Düsseldorfi Lakókocsi Szalonon mutatja be a sikeres Multivan új változatát, a Multivan Beach-et.

Szeptember:
Bemutatkozik a Caddy és a Touran EcoFuel. A Caddy 100 km-en 6,0 kg földgázt fogyaszt, míg a Touran csupán 5,9 kg-ot. A Volkswagen a Caddy és Touran EcoFuel bevezetésével az alternatív üzemanyag hajtású járművek iránti egyre erősödő keresletre kíván reagálni.

Gerhard Plattner a Volkswagen Haszonjárművekkel közösen elhatározza, hogy 2.500 km-t tesz meg egy széria gyártású Caravelle-el. Mindezt úgy, hogy eközben 80 km/h átlagsebességre törekszik. A 77 kW TDI motor gazdaságosságának köszönhetően az autó 80 literes tartályát csupán kétszer kell megtankolni: Plattner szeptember 26-án indul Hannoverből és 29-én érkezik meg Isztambulba.

Október:
A Volkswagen Haszonjárművek 2005 első 9 hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva világszerte 29 százalékkal 229.778 darabra növeli a Caddy, Transporter, Multivan és LT modellek kiszállításait (2004: 178.301 db).

2005-ben tizedik alkalommal hirdeti meg a Camion Truck & Bus Magazin "Az Év Haszongépjárműve 2005" pályázatot, melyre több mint 3.200 szavazat érkezik az olvasóktól. A "Haszongépjármű két tonnáig" kategóriában ismét az új Volkswagen Caddy nyeri el az első díjat.

Az amszterdami RAI Közúti Szállítási Kiállítás ebben az évben az "Ötletes és megbízató megoldások" mottóval nyitja meg kapuit. Október 14-22. között a Volkswagen Haszonjárművek részlege itt mutatja be először a Caddy kettős tengelykapcsolójú sebességváltóval (DSG) felszerelt változatát.

November:
A szigorúbb üzembehelyezési előírások és a lakosság körében megnőtt környezettudatosság hatására a közelmúltban a kipufogógáz tisztításához különböző műszaki berendezéseket fejlesztettek ki. A Caddyhez kínált 77 kW-os TDI motorral kezdődően a Volkswagen Haszonjárművek folyamatosan vezeti be a dízelrészecske-szűrőt.

December:
Erő négy keréken: nagy teljesítményű és rendkívül gazdaságos motorok valamint jellegzetes dizájn jellemzik a Volkswagen Haszonjárművek új modelljének a Crafternek a megjelenését, mely a sikeres LT modell utódjának tekinthető.